Hosszú éveken keresztül néztem félve, és furcsán a horgolásra. A kötés és a kézi szövés érdekelt, és igazán szép munkáim voltak, büszkén viseltem és díszítettem az otthonom az alkotásaimmal, aztán mások örömére is.
Sok országban, és több földrészen örültek meg a hagyományos magyar népművészetet képviselő tarisznyáknak, terítőknek, párnáknak, faliszőnyegeknek, és még sok más szép munkának.
Más is észrevette és igény volt arra hogy megtanulják, így természetes volt hogy a tanítás lesz az irány. Hímzés, varrás, csipkeverés, makramé, keresztszemes, gobelein, suba, és még annyi minden amit fonállal el lehet készíteni, de nem a horgolás, a mumusommá vált. Aztán mást hozott az élet, és megfeledkeztem róla.
Az országban végbemenő változások erre a termék körre is rányomta a bélyegét, és kiment a divatból. Ma már kevés otthonban van a nappaliban az asztalon terítő 🙁
De az élet megold dolgokat és úgy tűnik mostanában új népszerűségi hullámot él meg a kézi munka és nagy örömömre a horgolás.
Olyan természetességgel vettem elő a horgolótűt mintha mindig ezt csináltam volna, és jöttek a mozdulatok, régi, ezeréves fonál amit már sokszor raktam ide oda hogy majdcsak jó lesz valamire, alakot öltött. Gyakoroltam, újra és újra kibontottam és örömömet leltem abban a kis virágban ami lassan kibontakozott.
Büszkén mutattam, és meséltem hogy elmúlt a félelem a múltból, a napi nehézségek, gondok, háttérbe kerültek, a gondolataim a fonalak és minták körül jártak, felszabadultam.
Egy kis horgolás, terápiás boldogságá vált, magam és környezetem örömére.
Remélem, te, kedves olvasó TE IS így fogod érezni ha a kezedbe veszed a munkáimat.
Szerző: M.Katóka
Kommentek